• Tue. May 7th, 2024

Szinetár Dóra kimondta első férjéről azt, amire senki nem volt felkészülve

Bymaivalos

Feb 9, 2024

Szinetár Dóra négysikerű színházi előadása, az Egy életem egy önéletrajzi stand-up-est, amire egyfajta terápiaként is tekint önmaga számára. Saját történetét meséli, amiből persze nem maradtak ki a gyerekek, kapcsolatok sem.

Az öniróniával gazdag estben néha nehéz, néha szürreális történetek jönnek elő, de a humor végig jelen van.

Egy elég jól meghatározható ívet járok végig az ötéves, első, véletlen színpadra lépésemtől a mai napig. Nem kihagyva sem a csúcsokat, sem a mélypontokat. Fura megélés volt tizennégy évesen önálló dupla telt házas koncertet adni az Erkel Színházban, de tizenkilenc évesen gyereket szülni sem volt olyan sima történet. Szóba kerülnek a párkapcsolataim is, a színpadi szerelmek, és az egyetlen olyan ember is, akinek még mindig nehezen tudok megbocsátani. És persze mesélek a gyerekeimről, hiszen nélkülük sem lennék az, aki ma vagyok. Fontos volt, amikor összeállt a szöveg, hogy a stand-up stílusának megfelelően igazán jókat lehessen röhögni, de azért figyeltünk arra is, hogy a történeteimnek, szinte mindnek, van valami mélyebb mondandója is, valamilyen tanulsága. És van két komoly pillanat is, amik nekem nagyon fontosak 

– mesélte Szinetár Dóra a Best magazinnak.

Első férjéről olyat mondott, amire senki nem számított

Most saját oldalán egy részletet is megosztott az előadásból, és egy vicces részt emelt ki, ahol első férjével való megismerkedésről beszélt.